Pálfalvi Ilona

Blog

2017.01.26.

HETEDÍZIGLEN

Az idők lenyomata mindannyiunk lelkében megkövesedett könnycseppek formájában rejtőzködik. Éles szélei felkarcolják a tudatunkra boruló feledés fátylát, hogy megláthassuk a könnycseppek fénnyé alakításának a lehetőségét. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt a fátylat félrehajtsuk, és benézzünk mögé. Nincs mitől félni, a múlt fenyegető árnyai már nem hatnak ránk, és a jövőt nem titkos kezek formálják, hanem mindaz, amit itt és most a jelenben teszünk. Merjük hát megélni az élet csodáját. A könyv szereplői fájdalmak, csalódások árán jutnak el a reményhez, hogy egymást segítve mindez lehetséges.

Juci ötéves kislány, a huszadik század elején szüleivel Budapesten él jómódban, boldogságban. Ám hamarosan foszladozni kezd mindaz körülötte, ami addig a biztonságot jelentette.

Részlet a regényből:

 Ebben a szinte fülrepesztő csendben hamar meghallja a kulcs zörgését. Lecsusszan a karosszékből, és futva indul az ajtó felé, de a homályban nekiszalad a kerek asztalkának, s ijedtében belekapaszkodik a csipketerítőbe. A heves mozdulattal lerántja az asztalka közepére helyezett hasas üvegtálat, s a benne lévő üveggolyók szanaszét gurulnak.

Mozdulatlanságba merevedik, és ijedten hallgatózik, jön-e Anyuska, arcán haragvó lázrózsákkal, hogy elnáspángolja, de még a kemény parkettán pattogó üveggolyók koppanása sem hozza elő a ház ifiasszonyát. A kislány nem sokat töpreng a szerencséjén, óvatosan felemeli a tálat, amely elég vastag, s nem tört el. Ha el is repedt talán, az Jucit most nem érdekli, visszahelyezi a kissé félrecsúszott terítőre, és a golyókon tapodva szalad tovább. Lába alól kigurulnak az üveggolyók, s amint megroggyanó térddel igyekszik visszanyerni az egyensúlyát, megmarkolja a sötét könyvespolcot.

De máris felpattan, s a majdnem teljes sötétségbe burkolózó hallon átvágva éppen idejében érkezik az ajtónyitásra. Apus alig látja meg a lépcsőházból beszüremlő gyenge fényben, majdnem rátipor a kislány aprócska lábára. Ingerülten mordul fel:

• Mi a csudát csinálsz te itten?

  Mintha nem tudná, mintha nem várná őt a kislány ugyanúgy mindennap, hogy amikor Apus végre megérkezik, az ölébe kapja, s hogy ő belefúrhassa kis fürtös fejét apja sötét, bodros szakállába. A férfi azonban szinte félresodorja a lánykát, és a villanykapcsolóhoz kap.

  – És miért vagytok ilyen sötétben? Mi van Anyuskával, hol van?

  Juci elszontyolodik. Apja mintha róla teljesen elfeledkezett volna, nem emeli az égig kacagva, ahogy szokta, nem forgatja meg kis hercegnőjét, hanem bosszúsan kigombolja a kabátját, s felakasztja a hórihorgas, kacskaringós kabátfogasra. Sétapálcáját a sárgaréz esernyőtartóba helyezi, s idegesen simít végig a homlokába göndörödő koromfekete hajfürtön. A kislány válaszát meg se várva öles léptekkel tart a hátsó szoba, a szentély felé, ahova Jucit mostanában alig-alig engedik be. A férfi a szobákon áthaladva mérgesen pattintja fel a kapcsolók fülecskéjét, mintha azok ártottak volna neki, s ujjának erős nyomatékával revanst kívánna venni rajtuk.

  A hátsó szoba tömör duplaajtaja várkapuként csapódik be a kislány orra előtt, aki esdekelve rohan apja nyomában, hátha mégis felkapja őt erős karjába, s ott, szivarfüstös zakója melegében becsempészi őt Anyuskához a hálóba.

  Az ajtó azonban nagyot döndül, és csak elfojtott, ideges hangokat hall odabentről. Elárvultan áll a rávetődő villanyfényben, s a szoba sötét sarkai fenyegetőleg nyomulnak hozzá mind közelebb.

  Hirtelen kivágódik az egyik ajtószárny, s nyitva is marad. Odabentről nyirkos meleg áramlik ki a kislány mellett elviharzó férfi nyomában. Az ajtónyíláson túl csend és sötétség tátong, mintha a szoba üres lenne. Pedig Juci nagyon jól tudja, hogy Anyuska odabenn van, talán a párnába fojtja a sóhajait, s ilyenkor semmiképp sem szabad őt zavarni.

  Elhagyatottan tekint apja sötét sziluettje után, és mérhetetlen fájdalom áramlik át kicsi szívén, rettenetesen rosszul esik neki, hogy a férfi nem szorította a karjába, nem oldotta fel meleg tenyerének simogatásával mindazt a feszültséget, amit a hosszú várakozás felhalmozott kis testébe.

  Apus bezárkózott a dolgozószobába, csak az ajtó alól kiszivárgó dohányfüst és a lámpa fénysugarának vékony csíkja jelzi, hogy otthon van.

  A csend, az üresség jeges marokkal szorítja Jucika szívét. Azon ruhástól felkuporodik az ágya sarkába, még a cipőfűzőjét sem próbálja kibogozni. A magány kiprésel belőle minden tűnő reményt, és könnyek nélkül sírja magát álomba. A falióra könyörtelen kongása veri csak fel a lakás csendjét, az égve maradt lámpák hideg fénye éles árnyékokat rajzol a bútorok alá.

• ***

A Hetedíziglen bűnhődsz és a Még meddig? című regényeim folytatásaként hamarosan megjelenik A finálé.

Egy kis kedvcsináló:

Őseink bűneinek nehéz, sűrű energiái a génekbe kódolva átörökítődnek, és hatnak a kései utódokban is.

Saját tetteink következményei tapasztalatként szintén tárolódnak a sejtmemóriában, egymásra rakódnak, s a korábbi kódokat beépítve programokat alakítanak ki, és többnyire ezek alapján – a tudatos elmét megkerülve – működünk.

Meddig?

Kitisztulnak-e valaha is a negatív energiák lenyomatai, és lehet-e bármilyen módon előmozdítani, segíteni ezt a folyamatot?

A trilógia ezekre a kérdésekre keresi a lehetséges válaszokat.

A történet a múlt és a jövő megidézésével megismerteti az olvasót a Bertál család tragédiájával. Bertál Géza, sikeres „gabonabáró”, a huszadik század kezdetén egyik napról a másikra elveszíti az egzisztenciáját és a családját, miközben utoléri az I. Világháború rettenete is. A csatazaj elültével próbálja összerendezni szétzilált életét, megkeresi elhagyott lányát, ám a sors továbbra sem kegyes hozzájuk, a lány súlyos motorbalesetet szenved.

Juci  a motorbalesetből felépülve újabb tragédiával néz szembe: elveszíti az édesapját, és immár teljesen egyedül maradna, ha a nagynénjei nem karolnák fel. Azonban egy viharos szerelmes ölelkezés emlékeként gyermeke születik, egy olyan korban, amikor ember embernek farkasa, s a II. Világháború fenyegető réme ellehetetleníti az életüket. A regény finom árnyalatokkal ábrázolja azokat az érzelmi folyamatokat, melyeknek során Juci elfogadja a nem kívánt gyermeket, és képes túljutni azokon a lelki sebeken, amelyeket saját gyermekkorából hurcolt magával.

A regény a saját illusztrációimmal jelenik meg.

Képgaléria